Energetikai auditálás

energetikai-audit

Az energetikai auditálás során, melynek célja az energiafogyasztás abszolút és relatív értékének csökkentése, több vizsgálati terület létezik amelyben energetikai vizsgálatokat végzünk, ezek a következők:

Épületenergetikai auditálás:

Energetikai mérnökeink komplett létesítmények, üzemek, önkormányzati épületek, energiagazdálkodásával, veszteségfeltárásával energetikai auditálásával és megvalósíthatósági tanulmányterveinek elkészítésével is foglalkoznak.

Mi az auditálás fogalma ?

B.L. Capehart és M.B.Spiller szerint: “egy létesítmény vizsgálata kimutatja: hogyan használja fel az energiát, és ennek milyen költségvonzata van, milyen változásokat célszerű végrahajtani az üzemeltetés során, valamint milyen új berendezéseket szükséges beépíteni, amellyel jelentős energia illetve energiaköltség takarítható meg”.

Mi az auditálás célja ?

Dr Emhő László és J. Flanagan szerint: ” egy épületben, intézményben, létsítményben, ipari üzemben

  • az alkalmazott energiahordozók költségeinek meghatározása
  • az energia használatának és feltehetően pazarlásának megértése( mit, miért, hogyan ?)
  • költséghatékonyabb energia felhasználási módok feltárása és értelmezése:
    • – fejlettebb üzemeltetési eljárások
    • – új, hatékonyabb berendezédek
    • – megujuló energiák alkalmazásának vizsgálata
  • ezen változatok teljes élettartamra vetített gazdasági elemzése
  • opcióban: bankrakész javaslat készítése
  • energiamegtakarítási beruházások előkészítése
  • épületek energia megtakarításának meghatározása

Mik a lehetséges energia megtakarítások ?

  • Sürített levegő – kompresszor- hővisszanyerés
  • Sürített levegő – kompresszor- előhűtés
  • Kapcsolt hő és villamosenergiatermelés
  • Kondenzációs kazánok
  • Regenerátor hövisszanyerő (érezhető hő)
  • Rekuperátor hővisszanyerő (teljes hő)
  • Szabadhűtés
  • Sugárzó fűtés- hűtés
  • Hőszivattyús kapcsolások
  • Energiahordozó váltás
  • Megujuló energiák (nap, szél, geo, bio..stb)
  • Megfigyelés és célkitűzés
  • Változtatható fordulatszámú hajtások alkalmazása
  • Gőzkazánok és változtatható fordulatszámú hajtás
  • Épületfelügyeleti rendszer
  • Korszerű szabályzástechnika alkalmazása
  • Új tipusú világítótestek
  • Kisfogyasztású PC alkalmazások
  • Modulrendszerű kazánok
  • Passzív napenergia hasznosítás
  • Technológia váltás

Kinek a részére készül az energetikai auditálás?

  • Társasházak, társasházi lakóépületek
  • Közintézmények, középületek
  • Önkormányzati épületek
  • Kereskedelmi épületek, irodaházak
  • Ipari létesítmények

Hogyan épül fel az auditori jelentés ?

  • 1. Általános adatok:

    • a vizsgált létesítmény rövid bemutatása, működése, felépítése
  • 2. Összefoglaló az auditról:

    • föbb ajánlások táblázatba foglalva, a megvalósulási költségekkel, becsültéves megtakarításokkal, és a megtérülési időkkel, minden ajánlásra.
    • az energia fogyasztás bemutatása energia klts./üzem, energia klts./ termék egységenként diagramokban
    • energia áramlás leírása a helyszínekre, beleértve a felhasználási helyeket, folyamatábra
    • energia felhasználási adatlap a helyszínekre
  • 3. Helyszín leírása:

    • a helyszín, épületek, folyamatok, és működések leírása
  • 4. Hőenergia:

    • hőenergia szerepének leírása a létesítményben, beleértve az épületgépész rendszereket is, hőáram diagram létesítményekre
    • tűzelőanyagok: tipusának, összetételének, fűtőértékének stb megállapítása, tárolása, fogyasztások, költségek
    • energia átalakítás: lista és tecnikai adatok az átalakítandó berendezésekről, adatok a szabályozásról, igényelt módszerekről
    • elosztó rendszerek: működési leírás, technikai adatok, állapot felmérés
    • energia hasznosítás: lista a felhasználókról, technikai adatokkal, végfelhasználók adatai,állapotuk leírása
  • 5.Villamos energia:

    • villamos energia szerepének leírása a létesítménynél
    • ellátó rendszer: terheléslefutás, díjszabások és teljesítmény tényezők vizsgálata
    • elosztó rendszerek: leírása, techniaki adatok, működés
    • energia hasznosítás: lista és technikai adatok a végfelhasználásról, adatok a szabályozásról
  • 6. Elemzés:
    • hőenergiai rendszerek műszaki és kereskedelmi elemzése
    • villamosenergiai rendszerek műszaki és kereskedelmi elemzése
    • a hatékony energiafelhasználás feltárása
    • ajánlások kidolgozása előtt célszerű mrgvizsgálni a lehetséges legfontosabb energiamegtakarítási eljárásokat
  • 7. Ajánlások:
    • ajánlások három kategoriába tartoznak a beruházásoknál
      • alacsony költségű intézkedések, azonnali illetve rövid megtérülési idővel
      • közepes költségű intézkedések, 3 évnél rövidebb megtérülési idővel
      • magas költségű intézkedések, 3 évnél hosszabb megtérülési időve
    • ajánlások további tanulmányokra
  • 8. Befejezés:
    • teszt eredmények, vizsgálati jegyzőkönyvek ( kazántelep hatásfok mérés, hőszigete-lés vizsgálat, stb..)


Energetikai auditálás referenciái